Júniusi interjúnk egy olyan profival készült, aki autodidakta módon tanulta a fotózást, komoly portfólióval rendelkezik az 123RF.com oldalon, és meghökkentően érdekes gondolatokat oszt meg velünk az ember és a fotózás kapcsolatáról.
Mióta foglalkozol fotózással? Emlékszel rá, hogy mikor vettél a kezedbe először igazi fényképezőgépet?
Erre a napra mindenki emlékszik. Olyan ez, mint az első csók. Alig vártam, hogy 2004 január második napján kinyissanak az üzletek szilveszter után, és végre megvehessem magamnak életem első digitális gépét. A választásom egy Fuji 5000-es típus volt. Vele indultam el ezen a hosszú, izgalmas, érdekes, kihívásokkal teli úton.
Ezt követte 2006 márciusa, amikor szintet léptem és beruháztam egy komolyabb, félprofesszionális fényképezőgépre, egy Canon 20D típusra. Ezzel kezdetét vette egy új korszak. A tudatosabb fotózást segítette, hogy különböző optikákkal rendelkeztem, és így egy szélesebb világ tárult elém. Igyekeztem tágítani az ismereteimet, ezért a fotózás számos területén kipróbáltam magam.
Mi vagy „civilben”?
Reklám-marketing manageri végzettséggel rendelkezem, és történelmet – vallásfilozófiát tanultam az egyetemen.
Fotó: 123RF/Hajnal Péter
Tanultad a szakmát, vagy autodidakta módon sajátítottad el az alapokat?
Autodidakta módon sajátítottam el a fotózási ismereteket. Kezdetben a hazai fotósújságok, könyvek, majd pedig az internet világa segített a mélyebb ismeretek elsajátításában. Ide sorolnám még a fórumokat, blogokat, és a fotózással kapcsolatos magyar és idegen nyelvű oldalakat.
Kezdetben sokat adtak a fotós közösségek, ahol más fotósok véleményezik a feltöltött képeinket, amiből szintén sokat lehet/lehetett tanulni. Útmutatást és tanácsokat kaptam, hogyan lehetnének még jobbak a képeim. Tehetséges fotósok munkáival ismerkedtem meg, akik hatással voltak rám. Hálás vagyok a Fotóvilág közösségének.
Tanítanak a képeim is, főleg a rossz képek, hiszen feldolgozás során látom azokat a hibákat amiket ott a helyszínen nem vettem észre. A monitor előtt ülve látom, hogy azt a témát másképpen is meg lehetett volna fotózni, esetleg egy fél méterrel odébb kellett volna állni, vagy pl. egy másik szögből jobban érvényesült volna a téma. Érdemes többször visszatérni egy-egy helyre, mert olyan dolgokat is észre vehetünk, amiket korábban nem. Arról nem beszélve, hogy a fények is mindig mások lesznek.
Minél többet kell fényképezni, ami által folyamatosan fejlődünk, tanulunk, tapasztaltabbak leszünk, jobbak, felkészültebbek. Továbbá fontos a kritikus szemlélet a képeinkkel szemben. Ezt az utat mindenkinek végig kell járnia, ami soha nem ér végett. Mindig találkozunk új kihívásokkal, amelyek által több ismeretre teszünk szer. Semmi sem örök, a világ változik, és vele együtt mi is, és persze a tudásunk is.
Mik a kedvenc témáid? Melyik területe az a fotográfiának, amiben igazán erősnek érzed magad?
Kedvenc témáim a tájképek és a város fotózás. Ezeken a területeken érzem igazán jól magam. Előtte kipróbáltam magamat a fotózás számos területén. Kerestem az különböző alkalmakat, és a lehetőségeket. Az útkeresés szerintem az egyik legszebb időszak egy fotós életében. Mára kikristályosodott, hogy mi az ami érdekel és amit szívesen fotózom.
A fotózás egy lelki tevékenység, rólunk mesél, ahogy mi látjuk a világot és önmagunkat benne. Én nagylátószögű és alap optikával „látom” a világot. A látásmódom hűen tükrözi a gondolkodásomat, mert mindig nagy folyamatokban gondolkodtam, a részletekkel soha nem tudtam mit kezdeni, nem is érdekelt. Hiába volt két macro optikám, képtelen voltam velük dolgozni, mert az agyam nem állt rá soha a részletekre. Meggyőződésem, hogy egy kialakult fotós személyiség fotózás során csak olyan optikát és látószöget választ, amilyen a gondolkodásmódja.
Van-e mestered, akinek a legtöbbet köszönheted? Kit tekintesz példaképednek a magyar fotósok közül?
Mesterem nincsen, mindent autodidakta módon tanultam. Ez így elég lassú és hosszú folyamat, és mondhatjuk egyszer kétszer eltévedtem abban a bizonyos sötét erdőben. Viszont remek tapasztalatokkal lettem gazdagabb, és másokat meg tudok óvni attól hogy eltévedjenek, ha tőlem kérnek tanácsot. Így jelentősen rövidebb idő alatt tudnak eljutni az én szintemre.
Inspirálólag hatnak rám Daróczi Csaba munkái, hihetetten, hogy ki se mozdul kis hazánkból, és milyen remek, magas színvonalú természetképeket készít szűkebb környezetében is. Gehring János fotói, akinek természet és városképeit ismerem, és nagy hatással voltak rám. Például egyik képe miatt próbáltam ki az infrafotózást is. Nem utolsó sorban megemlítenék egy erdélyi fotóst, Szabó András Zsoltot, egyszerűen imádom a képeit, mivel letisztultak, sallangoktól mentesek, kiváló művészi természetképeket készít.
Milyen felszereléssel dolgozol?
Canon 6d és hozzá optikák, és másod gépnek egy Fuji x e1-et használok ( imádom), manfrotto állvány és állványfej, szűrők.
Van-e olyan eredményed, amire igazán büszke vagy?
Fotózással kapcsolatban nincsen, hacsak az nem, hogy a hobbim egyben a munkám is!
Volt-e részed olyan meglepő, vagy vicces szituációkban, amit a fotózásnak köszönhetsz?
Nem emlékszem konkrétan vicces szituációkra. Ami számomra vicces, és ezt szerintem mindenki átélte már, amikor találkozunk más fotóssal, fotósokkal. Igazi klasszikus western jelenetek zajlanak le ilyenkor. Teljesen mindegy, hogy kirándulás során egy városban, esetleg távol a város zajától, a hegyekben találkozunk 2000 méter magasan, ezek a jelenetek mindig mindenhol ugyanúgy zajlanak le. Megpillantjuk a másik fotóst, ő minket. Mindenki megdermed egy pillanatra, a levegő megfagy, és szúrós pillantásokkal mérjük fel az idegent. A képzettebbek hallhatják ilyenkor a feszültségeket a végtelenségig fokozó Ennio Morricone ismert dallamait, melyek a western párbajok alatt szóltak a filmekben. Mi is így állunk szemtől szemben. A képzettek, a rutinosok tudják mit kell nézni, hová kell „célozni” és hamar felismerik az árulkodó jeleket. Az „nyeri” ezeket a párbajokat akinek jobb a gépe, vagy hasonló gép esetén drágább optika van rajta. A vesztes minden esetben előre köszön és lesüti a szemét, a győztes meg kihúzza magát, orrát magasra emelve, és büszkén lenézően elmegy mellettünk, vagy mi mellettük. Érdekes az emberi reakció ilyen szituációkban. Azt gondoljuk, hogyha valaki jobb géppel rendelkezik, akkor biztosan jobb képeket is készít, pedig ez nem így nem igaz. A képeket mi magunk készítjük, a gép csak egy eszköz, ami segít abban hogy megvalósítsunk önmagunkat.
Fotó: 123RF/Hajnal Péter
Melyek azok az álmok, amik beteljesítésre várnak? Van-e az a helyszín/téma, amire igazán vágysz, hogy megcsináld, eljuss és lefotózd?
Álmok, azok vannak, nagyon sok… Lenne pár ötletem, de arra nekem nem lesz lehetőségem, de egy ideig az emberi civilizációnak sem. A világűrben találnék egy két remek helyet!
Elérhető helyszínek vannak, ahová szeretnék eljutni. Ilyen például Izland, Skandinávia, Alaszka, Patagónia , Kanada, az Egyesült Államok nagyvárosai, nemzeti parkjai, Új-Zéland.
A rövidebb és elérhető célpontok pedig a környező országok, ahol számos izgalmas és remek hely vár felfedezésre. Kitűnő lehetőséget tartogatnak számomra, hogy remek képeket készítsek, és tanuljak, fejlődjek. Az ilyen utakon is sok tapasztalatot szerzek, amelyeket a későbbi hosszabb útjaimon kamatoztatni tudok.
Hogy látod a stock fotózás helyzetét?
Kevés ismerettel és információval rendelkezem, hogy erre pontosan tudjak válaszolni. Kellene látnom olyan számokat, amikhez egyszerű contributorként (így hívják hivatalos zsargonban a stock szerzőket – a szerkesztő megjegyzése) nem jutok hozzá. Amit látok az az, hogy ez a kölcsönös egymásra utaltság harmóniája felbomlott. Kezdetben partnernek tekintettek minket az oldalak, jellemzően 45-50%-ről indult a kezdők jutaléka, és aki komolyabban és hatékonyabban termelt az magasabb részesedést érhetett el. Azt látom és tapasztalom, hogy nem egyenlő partnerként tekintenek ránk ebben az üzletben, és ezt jól jellemzi a 15-20%-os jutalék is, amit kapunk. Nem tetszik ez a trend és irány. Az oldalak kihasználják, hogy sokan vagyunk és nem egységes igényekkel rendelkezünk. Egy, fotósokat védő szakszervezet lassan időszerű lenne.
Mi tanácsolsz a kezdő stock fotósoknak?
Munka, munka, munka, Montecuccoli után szabadon. Ha valaki ezt komolyan gondolja, akkor kösse fel a gatyáját és tegye oda magát. Ez egy kőkemény munka, ami folyamatos fejlődést, tanulást, és befektetést igényel. Időre és pénzre lesz szüksége, és sok sok kitartásra és alázatra, nem utolsósorban hitre, és nem mellesleg remek képekre, grafikákra. Nagyon telített a piac, sokan vagyunk, és hatalmas képmennyiség gyűlt össze az évek alatt, és nehéz kiemelkedni.
Kérlek mutasd be az 5 kedvenc képed!
Big thunderbolt – © Fésüs Róbert
Az első kép egyben az első villámfotózásom. Szerencsém volt, azóta se sikerült valami szépet össze hozni ebben a témában. Sokat változott az időjárás is 10 év alatt és sokszor kiszámíthatatlan. Régen rendszeresen május, június hónap volt alkalmas villámvadászatra. Ez egy májusi nap készült. Kimentem a város határába és vártam hogy odaérjen a vihar. Ugyanilyen képet pár évvel később sikerült elkészítenem, csak pár kilométerrel távolabbról. A villámok formája mindkét képen szinte megegyezik, és ugyanoda csaptak le.
Bled – © Fésüs Róbert
A második kép Szlovéniában készült. Magát a helyet és környéket szeretem, sok izgalmas és szép fotós helyszín van viszonylag kis távolságokban. Sokat járok ide, és mindig fedezek fel új helyeket.
Granada – © Fésüs Róbert
Ez a kép Spanyolországban készült és mindig arra emlékeztet, hogy térj le a járt és ismert útról. Mindenki az útikönyvekbe szereplő helyekre megy el, és járja végig a kötelező kört. Mi is így tettünk Granadában, de egyik nap úgy döntöttünk, hogy induljunk el valamerre és majd találunk valamit. Ezt a csodálatos kis várost találtuk. A hegyek ölelése között, erre az eldugott kis városkára találtunk, ami egyből rabul ejtett. Amerre a szem ellátott mindenhol olívafa ültetvények futottak fel a hegyoldalakon. A városban pedig kellemes flamenco zene szólt, éppen leánybúcsú volt. Remek hangulatban készültek a fotók.
Erdély © Fésüs Róbert
Erdélyben születtem, így nekem ez a szülőföldem. Érintetlen, elmaradott, bájos, csodás, mesés. Ilyen volt 200 évvel ezelőtt is, és ilyen lesz 200 év múlva is. Ha az ember benntebb merészkedik, és kicsit letér az útról, akkor minden pillanatban szembe jöhet vele egy remek téma. Ez is pont ilyen volt. Hazafelé tartottunk, mikor megláttuk ezt a pillanatot. Nem kell sokat magyarázni, hogy két fotós barátom miért pattant ki velem együtt olyan gyorsan a kocsiból.
Santa Maddalena village in front of the Geisler or Odle Dolomites Group, Val di Funes, Val di Funes, Trentino Alto Adige, Italy, Europe.
Alföldi gyerek vagyok, számomra ezek a magas hegyek felfoghatatlanok. Szeretek ide járni, mesés vidék Dél-Tirol és a Dolomit hegység az Alpokban. A lelkembe a puszta, az Alföld látványa égett bele, és ezeken a helyeken mindig rádöbbenek arra milyen kicsik, és jelentéktelenek vagyunk ebben a nagy egészben, amit mi univerzumnak hívunk. Ahogy süvít a szél e hegyek között tudom hogy ezt hallotta évezredekkel ezelőtt az itt élő ember is és ezt láthatta. Ez köti össze a múltat a jelennel, és minket a jövővel.
De hát maga a fotózás is egy misztikum, a pillanat varázsa, a rohanó idő magragadása, és annak a két dimenzióba zárása.
Köszönjük az interjút!
Köszönöm a lehetőséget, és jó fényeket kívánok!
Fésüs Róbert portfóliója az 123RF.com-on itt tekinthető meg.
Vélemény, hozzászólás?